1. BEVEZETÉS
Új Kia Sportage ? a vadonatúj, városbarát kompakt szabadidő-autó
Új karosszériájával, új motorjaival és friss, jellegzetes stílusával a mai családoknak mutat új dinamikus formát a legfrissebb Kia Sportage, a városbarát szabadidő-autó. A korábbi sorozatnál kevesebbet fogyaszt, és így kevesebb széndioxidot is bocsát a környezetbe.
Hosszabb, szélesebb és alacsonyabb is, mint ez előző modell, de az új forma sikeresen megőrizte meghatározó szabadidő-autó jegyeit, azokat, amelyek a második generációs Sportage-t is oly sikeressé tették a piacon.
A második generációs Sportage 2004-ben mutatkozott be és komoly előrelépést jelentett a Kia számára. Hat év alatt olyan ügyfelek ezreit nyerte meg a márkának, akik korábban nem is gondoltak Kia vásárlásra. Összesen több mint 860 000 példányban kelt el, Nyugat Európában 150 000 darab talált gazdára.
A Kia formatervező csapatai Peter Schreyer vezető tervező irányítása alatt a Kia dizájn nyelvével és a 2007-es Kia Kue koncepció-autó számos formajegyének felhasználásával úgy alkották meg a harmadik generációs Sportage-t, hogy ne csak azonnal azonosíthatóan Kia legyen, de tűnjön is ki az egyre zsúfoltabb, sokszereplős szegmensből.
?Az új Sportage-el olyan ötüléses kompakt szabadidő-autót alkottunk, amely a lehető legtöbb csáberőt hordozza magában. Városbarát és teljes mértékben megfelel a változó vásárlói elvárásoknak, követelményeknek.? Fejtette ki Hyoung-Keun Lee, a Kia Motors Corporation elnöke.
A jelenlegi általános gazdasági nehézségek ellenére a Kia piackutatásai szerint a kompakt osztályú szabadidő-autók kereslete az elkövetkezendő öt évben erőteljesen növekedni fog. A vásárlók a korábbiaknál kisebb autókra vágynak, a kifejezetten nekik készülő új modellek miatt ez a szegmens egyre több érdeklődőt fog vonzani.
?Az új Sportage európai vásárlói felmérései egyértelműen pozitívak, így biztosak vagyunk benne, hogy legfrissebb modellünk erőteljesen növeli majd a Kia piaci részesedését a kompakt szabadidő-autók osztályában.?
Az új Sportage simulékonyabb és könnyebb is elődjénél. Légellenállási együtthatója Cd 0,40-ről Cd 0,37-re csökkent és látványosan - az előző modellhez képest 91 kg-mal - kisebb a tömege is. Mindez takarékosabb és kiegyensúlyozottabb üzemet eredményez.
Motorpaletta, fokozott üzemanyag-takarékossággal és alacsonyabb károsanyag-kibocsátással
Amikor az év második felében a teljes új Sportage paletta a piacra ér, összesen négy motor szerepel majd a kínálatban (ez országonként változhat): két benzines, és két turbódízel, 115-163 lóerő közötti teljesítménnyel, modern, hatfokozatú kézi kapcsolású, és automata sebességváltókkal, valamint két- és négykerék hajtással. A most bemutatott modellpaletta országonként eltérhet annak érdekében, hogy Európa-szerte megfeleljen a helyi elvárásoknak és kívánalmaknak.
E piaci igényeknek megfelelően a Kia a korábbiaknál kisebb motorokkal kínálja a vadonatúj Sportage-t Európában. Így a bevezetéskor rendelkezésre álló 2,0 literes dízel és benzines motorokat kisebb hengerűrtartalmú, és üzemanyag-takarékos Start/Stop rendszerrel is elérhető, alacsonyabb, akár mindössze 138 g/km CO2-kibocsátású erőforrások egészítik majd ki.
Biztonság, fokozott utas- és gyalogosvédelemmel
Az alapáras biztonsági felszerelés a legtöbb európai országban magában foglalja az ESC-t, azaz a menetstabilizáló elektronikát. Ez borulásvédelmi, szükség esetén az oldal és a függönylégzsákokat, valamint az övfeszítőket is aktiváló, visszagurulás-gátló és a meredek lejtőkön való leereszkedéshez lejtmeneti fékerő szabályozó elektronikákat, valamint a vészfékezéskor a féklámpákat villogtató ESS-rendszert is magában foglalja.
Opcióként valamennyi kivitelhez elérhető az új biztonsági tolatókamera, ennek folyadékkristályos képernyőjét a belső visszapillantó tükörbe integrálták.
Csáberő a mai, és a jövendő Sportage tulajdonosoknak
Az új Sportage Szlovákiában, a Kia, Zilina (Zsolna) városában lévő gyárában készül majd, tízféle színben, fekete belsővel, amely szövet- és részleges vagy teljes bőr-kárpitozású is lehet. Az utasteret sötét, világos, és narancsszínű betétek is egyedivé tehetik. A beltér minősége jelentős előrelépést mutat az elődmodellhez képest, az extrafelszerelések között nagy fényerejű (HID) Xenon fényszórók, LED-es helyzetjelző lámpák, kulcs nélküli nyitórendszer és gombos motorindítás, tolatókamera, beépített navigáció és teljes hosszúságú üveg panorámatető is szerepel.
A Kia legújabb kompakt szabadidő-autójára is érvényes az egyedülálló 7 éves, európai Kia garancia. A vadonatúj Sportage kínálat a nyár folyamán érkezik a csaknem 2000 európai Kia kereskedésbe. A nagyobb Sorentóval karöltve a Sportage is kulcsszerepet játszik majd a Kia eladásainak növelésében és a márkakép további javításában, valamint a márka európai piaci részesedésének növelésében 2010 során.
2. STÍLUS ÉS FORMATERV
Új, dinamikus forma bevezetése
Az új Sportage komoly előrelépést jelent a Kia szabadidő-autóinak formavilágában. Az új Sportage hosszabb, szélesebb és laposabb is mint elődje, s Peter Schreyer által rajzolt, jellegzetesen Kiás hűtőmaszkjával könnyedén azonosítható, ?tigris-arcot? mutat.
?Az új Sportage friss és feltűnő, ráadásul azonnal felismerhetően Kia?, mondja Peter Schreyer, a Kia vezető formatervezője. ?A Kiákra újabban oly jellemző, látható dinamikát ötvözi a valódi terepjáróktól származó jellemzőkkel, vagyis az emelt hasmagassággal, a magas üléshelyzettel és vezetési pozícióval, valamint a jelentős biztonságérzettel és mindezt egységes formatervbe csomagolja. Dinamikus és erőteljes formájával a Sportage jól illik a nevéhez.?
A ?tigris arc? előbb a hűtőmaszkot keretezi, majd az autó hatalmas, ékszerszerű fényszóróit is körülveszi, így jellegzetes és erőteljes megjelenést alkot. Az erőteljes tekintetet a látványos motorháztető és az onnan elinduló, egészen a hátsó lámpákig nyújtózó vállak még tovább fokozzák.
?Az oldallemezekbe marokoló gépháztető erőteljessé és egyben tömörré is teszi az orr részt.?, mondja Schreyer. ?A hűtőmaszkkal és a jellegzetes vállakkal háromdimenziós arcot alkot, és a vezetőnek is segít a pontos irányításban.?
Az új Sportage sportosságát hangsúlyozza ívelt szélvédője is, amely látványosan a tetősíkba fordul és megtört vonalú felső csíkja csaknem a hűtőmaszk tetejével hasonlatos. Gregory Guillaume, a Kia Europe formatervezője szerint ?a szélvédő teteje a hűtőmaszk felső részének a tükörképe.?
?Elsőként ezt formát a 2007-es Frankfurti Autószalonon bemutatott Kee koncepció-autón alkalmaztuk. Hasonlóság hátul is látható, hiszen a hátsó ablaküveg alsó vonala is csaknem azonos a két autón. Ezek a jegyek nagymértékben növelik a Sportage felismerhetőségét, amelyet egyebek mellett a látványosan formált küszöbök és a széles kerékjáratok, valamint az ajtók jellegzetes homorításai is hangsúlyoznak.?
Az új Sportage jellegzetes megjelenésének meghatározó jegye Schreyer szerint a magas vállvonal és a szűk, lőrésszerű ablaksor közötti átmenet. ?Olyan autót építettünk, amelyen a lemez- és az ablakfületek aránya a sportautóknál megszokotthoz közelít. Az oldalüvegek alacsonyak, a hangulat így rali-autós. Az oldalsó vállvonal és a tető íve a hátsó oszlopban találkozik. Ennek mérete és visszaforduló formája bármely autón meghökkentő lenne, és mint látható, új Sportage modellünkön az autó megjelenését és hangulatát is alapvetően meghatározza.?
Ha mérőszalaggal vizsgáljuk, az új Sportage csak kevéssel alacsonyabb, mint elődje, de formája alapján jóval laposabbnak, szélesebbnek érződik, és természetesen sokkal sportosabb.
A hatalmas első fényszórókra rímelő, s a csomagtér-ajtóra ívelő, a vállvonalakat folytató, hátsó lámpák is meghatározóak. A légterelővel felszerelt csomagtér ajtót felemelve hatalmas, síkfelületekkel határolt csomagteret láthatunk.
Az új Sportage számos külső formaeleme, így az ívelt szélvédő, az egyedi C-oszlop és a küszöbök jellegzetes formája is a 2007-es Detroiti Autószalonon bemutatott Kue koncepció-autón szerepelt először. Peter Schreyer szerint nem titok, hogy szériagyártású modelljeik formáihoz zömében a tanulmányaikból merítenek ihletet. Ennek kiváló bizonyítéka az új Sportage is.
Számos részlet, az ívelt tetővonal, az egyenes, jól megragadható kilincsek, a tetősínek és a hatalmas, szárnyszerű külső tükrök mind tovább fokozzák a Kia többcélú használhatóságát és minden környezetben feltűnő megjelenését.
Az új Sportage tágas utastere legalább olyan sportos és dinamikus, mint a karosszériája. Meghatározó eleme az ívelt műszerfal, amely a szélein kiszélesedik, közepén azonban erőteljesen összeszűkül, és látványos középkonzolt formáz. Mindez az autó szélességét hangsúlyozza, az utastérben pedig ?mindentől óvó és mindennek ellenálló?, biztonságos hangulatot teremt.
?Nincsenek vízszintes vonalak a műszerfalon.? Fejti ki Guillaume. ?Így a vezető biztosan nem fogja azt érezni, hogy egy hatalmas műanyagdarab előtt ül, miközben magas középkonzol felezi el hosszában az utasteret. Ezt bárminek nevezhetjük, de semmiképp sem a hagyományos, s a legtöbb autóban megtalálható T-formájú műszerfal/középkonzol forma.?
Az új Sportage dinamikus vezetési pozícióját eleve meghatározza a magas vállvonal és a szűk ablaksor, de ezt tovább fokozza a kézre álló, kis átmérőjű, háromküllős kormánykerék és a mélyre ültetett, csövekből kitekintő műszersor.
A karosszéria formája osztályában kifejezetten sportos, és noha az üléspozíció emelt, a magas vállvonal és a döntött szélvédő az utasteret is sportossá teszi. Ez összességében biztonságos és elszigetelt teret eredményez és praktikus, hatalmas hátsó fejteret kínál. Az utastér tágas hátsó részénél a sportos, de vastag C-oszlop a hátsó utasok mögött helyezkedik el, így nem gátolja a kilátást.
Peter Schreyer világszerte feltűnővé szeretné tenni a Kiát. A következőképpen nyilatkozik: ?Világszerte vonzóvá, minden egyéb márkáénál látványosabb formájúvá kívánom tenni a Kiákat. Az új Sportage jelentős lépés efelé.?
Külső méretek összehasonlítása (mm)
Új Sportage Különbség Előző Sportage
Hosszúság 4440 + 90 4350
Szélesség* 1855 + 15 1840
Magasság 1635 - 60 1695
Tengelytáv 2640 + 10 2630
Első túlnyúlás 890 + 10 880
Hátsó túlnyúlás 910 + 70 840
Első nyomtáv 1614 + 74 1540
Hátsó nyomtáv 1615 + 75 1540
Hasmagasság 170 - 25 195
*külső tükrök nélkül
3. KOMFORT ÉS KÉNYELEM
Minőségi kialakítás és felszerelés, élvonalbeli technikai csemegékkel
A Kia biztos abban, hogy a mai Sportage tulajdonosokra és az új vásárlókra is hat majd az új Sportage. Megjelenése meglepő és megnyerő.
Az új Spotage palettája meghökkentően új metálfényezést is kínál, ez a Techno Narancs. A megjelenést emeli a csillogó, krómozott, és az erőteljes Kia-arcot meghatározó hűtőmaszk valamint a vastag, visszaforduló vonalú C-oszlop. A korábbinál szélesebb nyomtáv és az abroncsok, valamint a kerékjáratok közötti kisebb hézag magabiztosabb kiállást és minőségibb, az autó kifinomultságát jobban hangsúlyozó megjelenést ad.
Az új Sportage belterében a karosszéria által sugárzott dinamizmus előremutató, minőségi kialakítással és kifinomult kárpitozással társul. Ehhez számos élvonalbeli technikai csemege is jár. Az új Sportage kétféle LX és EX felszereltséggel (a részleteket lásd a 8. fejezetben) számos opciós felszereléssel választható.
A hosszabb karosszéria és a nagyobb tengelytáv tágasabb belső teret eredményez, így az új Sportage utasai hatalmas helykínálatot élvezhetnek. A visszaforduló C-oszlop a korábbinál 186 mm-rel hátrébb, a hátsó ülés mögé került, így egyáltalán nem zavarja a hátsó utasok kilátását. Az utastérbe való beszállás, illetve az onnan kiszállás a korábbinál egyszerűbb, mivel az ülések 29 mm-rel, az ajtónyílások alsó szélei pedig 31 mm-rel lejjebb kerültek.
A vezetői pozíció sokat finomodott a padlóra ültetett forgáspontú, s így a korábbinál finomabban vezérelhető gázpedállal és az eddiginél 24 mm-rel hátrébb tolható vezetőüléssel. Az extrák listáján hűtött első és hátsó ülések is szerepelhetnek.
A ?három hengeres? műszerfal már-már Kia-specifikus elemeknek számít, a Soul, a Sorento és a Venga, valamint immár az új Sportage esetében is tiszta és precíz grafikát hoz. Opcióként ?SuperVision?, vöröses hangulatfény is választható.
Az új Sportage belső tere alapáron fekete szövetkárpittal burkolt, a csúcsverzió szokatlan módon teljes egészében fekete. A választható felszerelések között részleges és teljes bőrkárpitozás is szerepel. Az LX verziók fegyver-fekete fém betéteket hordanak műszerfalukon és középkonzoljukon, opcióként középszürke, világos alpesi és narancsszínű ajtó-, valamint alpesi metál középkonzol-berakásokkal.
A manuális légkondicionáló alapfelszerelés. Az új Sportage audio rendszere RDS rádiót és MP3-olvasós CD-lejátszót, valamint USB- és iPod-csatlakozót egyaránt kínál, hangszóró mindegyik ajtóba került, a műszerfal két szélén pedig egy-egy magashang-sugárzó is helyet kapott. Választható a vadonatúj, 7 colos kijelzős navigációs rendszer, amely Bluetooth-kihangosítót is magában foglal és hangvezérlést is kínál.
Az élvonalbeli, s a komfortot és kényelmet meghatározó extrák között egyebek mellett Smart Card (kulcs nélküli nyitó és gombos motorindító rendszer), hazakísérő fény, Xenon fényszóró, LED-es nappali fény és tolatókamera is szerepel.
Összességében tíz különböző külső szín választható. Két hagyományos szín: fagylalt-fehér és viking-kék, valamint nyolcféle metálfényezés: sötét-fegyverszürke, techno-narancs, homok-csapás, fekete-gyöngy, főnix-, űr- és fémes-ezüst, valamint mart-kék.
Több hely az utasoknak, csomagoknak, és csendesebb futás
Az új Sportage csomagtere jelentősen megnőtt, elsősorban a karosszéria 70 mm-rel megnövelt hátsó túlnyúlásának köszönhetően. A poggyásztér padlója a korábbinál kevesebb helyet foglaló hátsó futómű miatt 80 mm-rel hosszabb és 110 mm-rel szélesebb is a korábbinál. A raktér kapacitása a hátsó ülések lehajtása nélkül 564 liter, az ülések lehajtásával pedig 1353 literre bővíthető.
Az utastéri rakodóhelyek között növelt kapacitású (bizonyos kivitelekben hűtött) kesztyűtartó, 3-ról 6 literesre növelt középkonzoli rekesz és mindegyik ajtón zseb szerepel. Két, méretes pohártartó a váltókar és a középkonzol között, hátul pedig szintén kettő a lehajtható könyöklőben kapott helyet.
Az új Sportage számottevően csendesebb és kifinomultabb is, mint elődje volt. A vadonatúj karosszériaforma és a korábbinál nagyobb arányban alkalmazott nagyszilárdságú, mikroötvözött acélok merevebb és biztonságosabb utascellát eredményeznek, így az utasokhoz az útról és a mechanikai elemektől egyaránt jóval kevesebb vibráció jut el.
4. MOTOROK
Új dízel- és benzinmotorok a Sportage-ben
A Kia világszínvonalú szlovákiai üzemében készülő vadonatúj Sportage széles motorválasztékkal érhető el, az európai piacokon. A nyári bevezetéskor a motorkínálat egy 2,0 literes benzinesből és egy 2,0 literes turbódízelből áll majd, míg a kisebb méretű erőforrások (1,7 literes dízel és 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses (GDI) benzines) az év hátralévő részében mutatkoznak be. A kisebb motoroknak köszönhetően a belépő modell széndioxid kibocsátása 140 g/km-nél is kevesebb lesz.
A dízelmotorok a Kia magas szintű mérnöki munkájának új bizonyítékai
A Genfi Autószalonon, az új Sportage-ben mutatkozik be a Kia következő generációs R jelű dízelmotor családjának 2,0 literes változata. Ennek a sorozatnak az első tagja a nagy sikerrel bemutatkozó új Sorento 2,2 literes, 197 lóerős kivitele volt, amely méltán szerzett számtalan elismerést világszerte.
Az R2.0 - amely a várakozások szerint a legtöbb európai ország piacán a legkelendőbb Sportage-motor lesz - 136 lóerős csúcsteljesítményre képes, s már 1800/perc fordulatszámnál 304 Nm maximális forgatónyomatékot küld a kerekekhez. Amellett, hogy kiváló erőben van, rendkívül takarékos és alacsony károsanyag kibocsátású autóvá is teszi a Kia kompakt szabadidő terepjáróját.
Az év második felében jelenik meg a palettán a Kia U2 motorcsaládjának új, 1,7 literes változata. A Kia németországi kutatóközpontjában kifejlesztett 115 lóerős erőforrás teljesíti az Euro 5-ös emissziós szintet, s emellett tisztább, csendesebb és sokkal gazdaságosabb üzemű is, mint az eddigi U2 motorok. Fejlesztésekor a minél optimálisabb vezethetőséget tartották szem előtt, a maximális nyomaték 90 százaléka már 2000/perc fordulatszámnál a vezető rendelkezésére áll.
Benzinmotorok: erő és takarékosság
A továbbfejlesztett elektronikával és alacsony súrlódású alkatrészekkel felfrissített 2,0 literes Theta II sorozatú benzinmotorok most még erősebbek, tartósabbak, kifinomultabbak, takarékosabbak, és kevesebb káros anyaggal is terhelik a levegőt.
Az 1998 cm3-es, négyhengeres, hengerenkénti négyszelepes, kettős CVVT vezérlésű (folyamatosan változó szelepvezérlés a szívó és a kipufogó oldalon egyaránt) és a tömegcsökkentés jegyében alumíniumöntvény motorblokkal, és szintén könnyűfém olajteknővel készül. Az új Sportage-ben 163 lóerős teljesítményre és 194 Nm csúcsnyomatékra képes.
Az elsősorban az üzemanyag-takarékkosságot szem előtt tartó Sportage vevők még ebben az évben megrendelhetik a Gamma motorcsalád 1,6 literes, benzines, közvetlen befecskendezéses (GDI) változatát. E különösen versenyképes 140 lóerős erőforrás az első GDI technológiás motor a Kia modellsorában.
A GDI alacsonyabb emisszió mellett nagyobb teljesítményt, több forgatónyomatékot, ugyanakkor kedvezőbb üzemanyag fogyasztást is garantál. A legjellemzőbb előnyök az azonos méretű hagyományos, szívócső befecskendezéses benzines motorokhoz képest: 7 százalékkal több nyomaték alacsony fordulatszámon, 12 százalékkal több nyomaték magas fordulaton, és 10 százalékkal kedvezőbb fogyasztás.
Start/Stop rendszer kétféle motorral
2010 végétől a Kia opcióként hatótávolságot növelő Start/Stop rendszert kínál az 1,7 literes dízel és az 1,6 literes GDI motorokhoz. A Start/Stop automatikusan leállítja a motort, amikor az autó zsúfolt városi közlekedési körülmények között megáll, majd azonnal újraindítja azt, amint a sofőr egyes sebességi fokozatot kapcsol. Egyéb technológiákkal karöltve az új Sportage Start/Stop rendszere nagymértékben hozzájárul az üzemanyag fogyasztás mérsékléséhez, és a károsanyag emisszió csökkentéséhez.
Számtalan innovatív, és üzemanyag megtakarítást eredményező megoldást építenek alapfelszerelésként az új Sportage-be, ilyen például a sebességváltás esedékességét jelző műszerfali piktogram (valamennyi kéziváltós modellben), a gazdaságos vezetésre ösztönző ECO üzemmód kijelző (minden automataváltós modellben), és az energiatakarékos generátor vezérlő rendszer.
Új Kia Sportage / Hajtásláncok (A bemutatás pillanatától elérhetők)
Típus Hengerűrtartalom Teljesítmény Nyomaték Sebességváltó
Dízel 2.0 136 LE 304 Nm hatfokozatú / hatfokozatú aut.
Benzines 2.0 163 LE 194 Nm hatfokozatú / hatfokozatú aut.
-
SEBESSÉGVÁLTÓK ÉS HAJTÁSLÁNCOK
Két- és négykerék hajtás, és háromféle sebességváltó választható
Az európai Kia Sportage vásárlók 2WD és AWD hajtásláncot, öt- és hatfokozatú kéziváltót, továbbá hatfokozatú automataváltót is választhatnak autójukhoz.
A dízel Sportage modellekhez alapkivitelben hatsebességes kéziváltó jár, amelyet továbbfejlesztett szinkronizálás, csökkentett belső ellenállás, a korábbinál nagyobb hatékonyság és tartósabb kialakítás jellemez. A nagyobb dízel- és benzinmotorok egyaránt felszerelhetők (opcionálisan) hatfokozatú automataváltóval is.
Ultra-kompakt hatsebességes automataváltó
A Hyundai-Kia csoport mérnökei által kifejlesztett, számos új típushoz felhasználható, különösen kisméretű, teljesen új hatfokozatú automataváltó elérhető a vadonatúj Sportage-hez is ? és kiegészíthető kormányoszlopra telepített kapcsolófülekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a sofőr a volán karimájának elengedése nélkül váltson sebességet.
A vezető automata és Sport üzemmód közül választhat. Városi közlekedéshez az automata mód a legmegfelelőbb, ugyanakkor a Sport üzemmód kiválasztásával a vezető élvezheti a kuplung nélküli kézi sebességváltás élményét ? akár a kormány mögötti fülek, akár az előválasztó kar használatával.
Amikor az autó megáll - néhány másodpercnél hosszabb időre - a sebességváltó innovatív Neutral Control funkciója automatikusan D-ből N-be kapcsol, ezzel is javítva az üzemanyag takarékosságot, elsősorban városi körülmények között (a választókar D-ben marad).
Fejlett 2WD vagy AWD hajtásláncok
Piactól függően ötféle kétkerékhajtású (2WD) és négyféle összkerékhajtású (AWD) modell közül lehet választani. A fejlett hajtásrendszerek megegyeznek a 2009-ben bemutatott új Sorentónál már sikerrel alkalmazottakkal.
Mindegyik Sportage modellnél segít a vonóerő átadásában HAC (Hillstart Assist Control), amely megakadályozza, hogy emelkedőn elinduláskor az autó visszaguruljon, továbbá elérhető a DBC (Downhill Brake Control), amely 8 km/órában maximálja az autó sebességét meredek lejtőkön.
Azok a tulajdonosok, akik java részt jól kiépített utakon közlekednek, a 2WD hajtáslánccal felszerelt Sportage előnyeiért rajonganak majd; kisebb tömeg, kedvezőbb gyorsulás, kedvezőbb üzemanyag fogyasztás és kiváló tapadás, az alapfelszerelésként járó TCS (Traction Control System) kipörgésgátlónak köszönhetően.
A különösen nehéz vezetési körülményekkel gyakran találkozó vásárlóknak, akik rendszeresen hajtanak terepre vagy vontatnak, az AWD rendszer lesz az ideális választás. Az összkerékhajtás a kétliteres benzines és dízelmotorokkal, manuális vagy automataváltóval egyaránt elérhető.
Az összkerékhajtási rendszer normál körülmények között a hajtóerő 100 százalékát az első kerekekhez küldi, fokozva ezzel a gazdaságosságot. Amennyiben az egyik első kerék tapadását veszíti, a nyomaték egy részét automatikusan a hátsó kerekekhez irányítja, hogy az autó ne veszítsen a lendületéből.
Csúszós útviszonyok között ? például esőben, hóban, sárban, burkolatlan utakon vagy terepen - az összkerékhajtásos Sportage vezetője a nagyobb stabilitás érdekében manuálisan kiválaszthatja a Lock Mode-ot. Ezzel a nyomaték azonos arányban (50-50 százalék) oszlik meg a tengelyek között. A fix nyomaték elosztás 40 km/órás sebességig maradhat fenn.
-
FUTÓMŰ ÉS FELFÜGGESZTÉS
Új elektromos kormányszervo és független, több lengőkaros hátsó felfüggesztés
A világon több mint 860 000 Kia Sportage tulajdonos élvezheti autójának nem mindennapi országúti képességeit és terepjáró tulajdonságait 2004 óta, amikor is a második generációs modell megjelent a piacon.
A Kia mérnökei eltökélték, hogy az új Sportage a kompakt SUV kategória legjobbjaival szemben is sikerrel veszi fel a küzdelmet. Tovább tökéletesítették a korábbi modellt vezetési/kezelhetőségi szempontból, emellett arra is figyeltek, hogy a vezető utasításaira még tökéletesebb, kifinomultabb válaszokat adjon az autó.
A fejlesztő csapat új elektromos szervokormányt tervezett, a szerkezet kiváló kanyarodást és precíz irányítást tesz lehetővé. Parkoláskor és városi manőverezéskor kis erőkifejtést igényel, ugyanakkor nagyobb sebességnél még tökéletesebb visszajelzést ad.
Az új, fogasléces MDPS (motor driven power steering) kormánymű sebességfüggő rásegítésű, és mindössze 2,96 fordulatot tesz meg két végpontja között. A korábbi modell hidraulikus kormányművéhez képest az új elektromos szerkezet 3,5 százalékos fogyasztáscsökkentést eredményez.
Mind az első, mind pedig a hátsó felfüggesztés az útegyenetlenségeket kiszűrő gumi szilenteken keresztül könnyűsúlyú, hidroformált segédvázhoz csatlakozik.
Az első, nagyrészt az elődmodellből származó kompakt MacPherson rugós tagok módosításokon estek át, a finomabb működés érdekében. A geometria apró módosításai tökéletesítették a gördülést és a stabilitást, míg az új oldalirányú terhelések felvételére is képes tekercsrugók csökkentik bekötési pontok oldalirányú igénybevételeit.
A Sportage a vadonatúj, multi-link, teljesen független hátsó felfüggesztéseiből is sok hasznot húz. Az új modellnél a lengéscsillapítókat és a tekercsrugókat egymástól elkülönítve építették be, hogy minél kevesebb helyet vegyenek el az utas- és a csomagtérből.
A hátsó felfüggesztésekhez opcióként a karosszéria mozgásának változásait érzékelő lengéscsillapítókat (ASD) kínálnak. Ezek egyrészt határozottan tartják az autót nagy sebességnél és bukkanós, rossz úton (keményebb, nagy amplitúdójú csillapítással), másrészt alacsonyabb sebességnél, simább felületű városi utakon, alacsonyabb amplitúdójú, finomabb csillapítással operálnak.
Az európai piacokon a vadonatúj Sportage mind a négy kerekére tárcsafékeket szerelnek, a sofőrt ABS blokkolásgátló, és elektronikus fékerőelosztó (EBD) is támogatja. A maximális lassító erő elérése érdekében elöl hűtött-, hátul tömör a féktárcsa dolgozik, az összkerékhajtásos kivitel nagyobb átmérőjű hátsó tárcsákkal lassít.
Bár az új Sportage tervezésekor a kiváló országúti menettulajdonságokat tartották a legfontosabbnak, az újdonság az AWD rendszerrel és a kézzel választható Lock Mode differenciálzárral (amely lehetővé teszi, hogy az első és a hátsó tengely között 50-50 százalék legyen a nyomatékelosztás) igazán magabiztosan viselkedik csúszós körülmények között és terepen is.
A kiváló terepjáró képességhez hozzájárul az új Sportage 172 mm-es szabad magassága, 22,7 fokos első terepszöge, 28,2 fokos hátsó terepszöge, valamint 17,7 fokos rámpaszöge. A különösen nehéz terepre vágyó sofőrök értékelik majd a Sportage 44 fokos hegymászó képességét, és 45 fokos maximális oldaldőlési szögét.
7. BIZTONSÁG
Biztonságosabb utazás új aktív és passzív biztonsági fejlesztésekkel
Kia rengeteg pénzt költ autóinak aktív és passzív biztonsági fejlesztéseire, hogy vásárlóinak minden körülmények között a maximális védelmet nyújthassa.
A Kia célja nem lehet más a biztonság terén, mint hogy megmutassa: legújabb kompakt szabadidő terepjárójával minden körülmények között biztonságos és kifizetődő élmény az utazás. Éppen ezért számtalan modern biztonsági rendszert és felszerelést alapáron - vagy piactól és kiviteltől függően opcióként - kínál az új Sportage modellhez.
A legtöbb európai országban az alapfelszerelés része az ESC (Electronic Stability Control) menetstabilizáló elektronika, amelyhez három új rendszer is csatlakozik: a hegymenet asszisztens (HAC, Hillstart Assist Control), a lejtmenetvezérlő (DBC, Downhill Brake Control) és a vészfékezés jelző rendszer (EMC, Emegrency Stop Signal).
A HAC megóv a visszagurulástól, amikor az autó emelkedőn megáll, és újból elindulna, a DBC biztonságosabb ereszkedéshez segít, mivel lejtőn lefelé 8 km/órában maximálja a sebességet, míg az ESS automatikusan villogtatni kezdi a féklámpákat, ha a blokkolásgátló vagy a menetstabilizáló működésbe lép.
Extrém körülmények között három rendszer segíti a Sportage négytárcsás fékrendszerét: az ABS blokkolásgátló, az EBD elektronikus fékerőelosztó - amely szabályozza az első és a hátsó féknyomást - és a BAS elektronikus fékasszisztens, amely felismeri a vészfékezést, és automatikusan maximális fékerővel lassítja az autót.
Két aktív felszerelés segítheti a vezetőt a tolatási manővereknél. A tolatóradar szenzorai jeleznek a sofőrnek, hogy elkerülje a találkozást a hátulról érkező gyalogosokkal; a rendszer jól hallható figyelmeztető jelzést ad, ha az autó megközelít valamilyen akadályt.
A másik az új hátsó kamera, amelyet a csomagtér ajtajára szerelnek. A 130 fokos szögben látó segédeszköz a középső tükörben elhelyezett LCD kijelzőre (vagy ha van, a navigációs rendszer képernyőjére) továbbítja a képet. Így a vezető egyidejűleg láthatja, mi van az autó mögött, és azt, mi rejtőzik a holt térben.
A TPMS (Keréknyomás ellenőrző rendszer) extraként választható, ennek figyelmeztetésével a sofőr tudomást szerezhet arról, ha bármelyik kerékben legalább 25 százalékkal csökken a levegő nyomása.
Az új Sportage-ben egy újonnan kifejlesztett borulás érzékelő is része a továbbfejlesztett ESC menetstabilizáló rendszernek (amely a legtöbb európai piacon alapfelszerelés, a többi országban pedig rendelhető extra). Ez a szenzor figyeli a felborulás esélyét előre vetítő helyzeteket, és működésbe hozza az oldal- és függönylégzsákok, valamint a biztonsági övek előfeszítőjét, ha szükséges.
Maximális védelem passzív biztonsági fejlesztésekkel
Az új Kia Sportage modellt úgy tervezték, hogy megszerezze az Euro NCAP törésteszt maximális öt csillagát, és a legjobb eredménnyel teljesítse a két Egyesült Államokbeli töréstesztet is. A vadonatúj padlólemezhez és karosszériához a korábbiaknál sokkal nagyobb arányban alkalmaztak nagy szilárdságú és extra nagy szilárdságú, mikroötvözött acélokat.
Többféle szerkezeti fejlesztést hajtottak végre. Erősebb hosszirányú merevítéseket építettek a motortérbe, a megerősített B-oszlop alsó és felső kereszttartókat fog össze, s így létrehoz egy belső, borulás ellen védő struktúrát. Megerősített padlómerevítéseket szereltek a csomagtérpadlóba, továbbá más irányban vezetik és jobban védik az üzemanyag betöltő csövet.
Az új Sportage a legtöbb európai országban alapfelszerelésként hat légzsákot kap; két első légzsákot, két oldalsó légzsákot, és a karosszéria teljes hosszán végighúzódó, valamennyi utas fejét megvédő függönylégzsákokat (összekötve az ESC új borulásérzékelő szenzoraival és az ütközés védelmi szenzorokkal).
A legtöbb európai piacon mindkét első ülésnél az alapkivitel része az ostorcsapásos nyaksérülések ellen védő aktív fejtámla.
-
ALAP- ÉS EXTRA FELSZERELÉSEK (EURÓPA)
Vadonatúj Kia Sportage
Kia Sportage LX
Külső
16-colos könnyűfém keréktárcsák 215/70 R16 méretű, alacsony gördülési ellenállású V-Let gumiabroncsokkal
Projektoros fényszórók, manuális magasságállítással
A karosszéria színére fényezett ajtókilincsek
Fekete színű külső tükrök
Manuálisan állítható külső tükrök
Matt ezüstszínű hűtőrács (LX)
Fényes, krómozott hűtőrács (EX)
Színezett üvegek
Magas fényű fekete hátsó spoiler
A karosszéria színére fényezett lökhártíók (4 km/óráig alakváltozás nélkül elviselik a koccanásokat)
Tetőre szerelt rádió antenna
Hátsó ködlámpa
Magasra szerelt középső féklámpa a hátsó spoilerbe építve
Komfort és kényelem
Manuális klímaberendezés
Sebességváltás előjelző (csak manuális sebességváltónál)
Takarékos vezetés (ECO) visszajelző (csak automata sebességváltónál)
Fűtött hátsó szélvédő
Elektromos ablakemelők elöl-hátul
Egyérintéses vezetőoldali ablakemelő, fel-le automata funkcióval
60/40 arányban osztottan dönthető hátsó üléstámla
Hátsó középső kartámasz
12V-os csatlakozó a középkonzolban és a csomagtartóban
Napellenzők, sminktükörrel
Belülről nyitható csomagtérajtó
Belülről nyitható tanksapka
Központi utastéri lámpa
Csomagtér világítás
Csomagtérpadló alatti tárolórekesz (csak defektjavító készlet esetén)
Fűtő és hűtő rendszer, négyfokozatú ventillátorral
Középre helyezett térképolvasó lámpa, napszemüvegtartóval
Elhúzható csomagtér takaró roló
Utastér
Négyküllős poliuretán kormánykerék
Állítható magasságú kormányoszlop
Textilborítású ülések
Ezüstszínű ajtókilincsek
Állítható magasságú első ülések
RDS Rádió, CD és MP3 lejátszóval, négy (ajtóba épített) hangszóróval
Két magashang sugárzó a műszerfal tetején
AUX, USB és iPod csatlakozó
Nagyméretű középső tárolórekesz kartámasszal
Két első pohártartó
Megvilágított, zárható (csak az Egyesült Királyság piacán) kesztyűtartó
Biztonság
ABS blokkolásgátló EBD-vel
ESC (Electronic Stability Control) menetstabilizáló rendszer borulásérzékelő szenzorokkal*
DBC (Downhill Brake Control) lejtmenetvezérlő*
HAC (Hill-start Assist Control) hegymenet asszisztens*
Vezető- és utasoldali légzsák*
Oldallégzsákok elöl*
Függönylégzsákok az utastér teljes hosszában (borulásérzékelő szenzorral)*
Aktív első fejtámlák*
Hárompontos biztonsági övek minden üléshez
Állítható magasságú fejtámlák minden üléshez
A be nem csatolt biztonsági övre figyelmeztető hangjelzés (első ülések)
Központi zár
Indításgátló
Akkumulátor őr
Defektjavító készlet
*Legtöbb európai országban alapfelszerelés
Kia Sportage EX
Alapáras extrák az LX kivitel alapfelszerelésein felül
Elektromosan fűthető és állítható külső tükrök
A karosszéria színére fényezett külső tükör házak
Első ködfényszórók
Festett betétek az ajtókárpitokon
Műbőrborítású ajtókartámasz
Csomagrögzítő háló
Napellenzők, megvilágított sminktükörrel
Deréktámasz a vezetőülésben
Távirányítós központi zár, riasztóval
Napi megtett út számláló, kilométer-számláló, digitális óra
Króm bevonatú hűtőrács
Opcionális felszerelések
A különböző piacokon az egyes gyári extra felszerések az alapkivitel részei. Kérjük, lépjen kapcsolatba a helyi PR képviselővel, az adott piacra vonatkozó alapfelszerelési listával kapcsolatban.
Elérhető extra felszerelések:
17-colos könnyűfém keréktárcsák 225/60 R17 méretű, alacsony gördülési ellenállású Silica abroncsokkal
18-colos könnyűfém keréktárcsák 235/55 R18 méretű, alacsony gördülési ellenállású Silica abroncsokkal
Teljes értékű könnyűfém pótkerék
Sötétített üvegek (a B-oszloptól hátrafelé)
Automata ablaktörlők esőszenzorral
Automata fényszórókapcsolás, szürkületérzékelővel
Sebességtartó automatika
Krómozott külső kilincsek (csak EX)
Tetősín
Elektromosan állítható, fűthető és behajtható külső tükrök (csak EX)
Oldalsó irányjelzők a külső visszapillantó tükrök házába építve
LED-es nappali fény
Xenon fényszórók (csak EX)
Első ködfényszórók (csak LX)
Kanyarfényszóró
Alumínium küszöbvédők
Tengelyirányban állítható kormányoszlop
Bőrbevonatú kormány és váltógomb (csak EX)
Hűthető, zárható, megvilágított kesztyűtartó
Fűthető első és hátsó ülések
Bőr/szövet kárpitozás
Teljes bőrkárpitozás
Bluetooth-kihangosító hangfelismerő rendszerrel
Kormányról vezérelhető audio-rendszer
7-colos képernyős navigációs rendszer
Super Vision műszerfal (csak EX)
Állítható műszerfalvilágítás
Parkolóradar hátul
Tolatókamera a belső tükörbe épített monitorral
Parkoló asszisztens
Kétzónás automata klímaberendezés
Kártyás nyitás és indítás (csak EX)
Keréknyomás ellenőrző rendszer
Kormányra szerelt sebességváltó kapcsolófülek (Automata modelleknél)
Elektromos panoráma napfénytető
9. TECHNIKAI ADATOK/EURÓPA
Új Kia Sportage
Karosszéria
Ötajtós, ötüléses kompakt szabadidő-autó, acélból készült önhordó karosszériával. Négyféle, elöl keresztben beépített dízel- és benzinmotor. Elsőkerékhajtás (2WD) vagy összkerékhajtás (AWD), öt- vagy hatfokozatú kéziváltó, valamint hatfokozatú automataváltó ? modelltől függően.
Motorok
DÍZEL
2.0 literes / 136 LE Dízel [ Elérhető a piaci bevezetéstől kezdve ]
Név / Típus ?R2.0? / DOHC, négyhengeres, soros elrendezésű
Hengerűrtartalom 2.0 liter, 1995 cm3
Csúcsteljesítmény 136 LE/100 kW (4000/perc forduatnál)
Maximális forgatónyomaték 304 Nm (1800-2500/perc fordulat között)
Üzemanyagellátás CRDi, közös csöves, nagy nyomású, közvetlen befecskendezéssel
Turbó Változó geometriájú turbófeltöltő (VGT)
Környezetvédelmi osztály Euro 5
1.7 literes / 115 LE Dízel [ Elérhető 2010 második felétől ]
Név / Típus ?U2? / DOHC, négyhengeres, soros elrendezésű
Hengerűrtartalom 1.7 liter, 1685 cm3
Csúcsteljesítmény 115 LE/84.5 kW (4000/perc fordulatnál)
Maximális forgatónyomaték 255 Nm (1800-2500/ perc fordulat között)
Üzemanyagellástás CRDi, közös csöves, nagy nyomású, közvetlen befecskendezéssel
Turbó Változó geometriájú turbófeltöltő (VGT)
Környezetvédelmi osztály Euro 5
BENZIN
2.0 literes / 163 LE Benzines [ Elérjhető a piaci bevezetéstől kezdve ]
Név / Típus ?Theta II? / DOHC, négyhengeres, soros elrendezésű, kettős CVVT változó szelepvezérléssel
Hengerűrtartalom 2.0 liter, 1998 cm3
Csúcsteljesítmény 163 LE/120 kW (6200/perc fordulatnál)
Maximális nyomaték 194 Nm (4600/perc fordulatnál)
Üzemanyagellátás Hengerenkénti befecskendezés
Környezetvédelmi osztály Euro 5
1.6 literes / 140 LE Benzines [ Elérhető 2010 második felétől ]
Név / Típus ?Theta II? / DOHC, négyhengeres, soros elrendezésű, kettős CVVT változó szelepvezérléssel
Hengerűrtartalom 1.6 liter, 1591 cm3
Csúcsteljesítmény 140 LE/103 kW (6200/perc fordulatnál)
Maximális nyomaték 166 Nm (4500/perc fordulatnál)
Üzemanyagellátás Hengerenkénti közvetlen befecskendezés
Környezetvédelmi osztály Euro 5
Sebességváltók
2.0D 1.7D 2.0B 1.6B
Manuális 6-fok 6-fok 5-fok 6-fok
Automata 6-fok ---- 6-fok ----
Hajtásrendszer
2.0D Kézi/Aut 1.7D Kézi 2.0B Kézi/Aut 1.6B Kézi
2WD S / ---- S S / S S
AWD S / S ---- S / S ----
S = alapfelszerelés
2WD A nyomaték 100 százaléka az első kerekere jut. Biztonsági felszerelések: elektronikus kipörgésgátló (TCS), blokkolásgátló (ABS) és (opcionális) menetstabilizáló rendszer (ESC) lejtmenetvezérlővel (DBC) és hegymeneti elindulássegítővel (HAC).
AWD Állandó négykerékhajtás, elektronikusan kontrollált nyomatékeloszlás. Normál körülméynek között a nyomaték 100 százaléka az első kerekekre jut. Kézzel kapcsolható Lock Mode: fixrre zárt 50-50 százalékos nyomatékelosztás az első és a hátsó tengely között. Csúszós útviszonyok között ajánlott, 40 km/órás sebességig használható.
Felfüggesztés és lengéscsillapítás
Elöl Teljesen független, segédvázas MacPherson rendszerű, tekercsrugók, gáztöltésű lengéscsillapítók, stabilizátorrúd.
Hátul Teljesen független, segédvázas multi-link rendszerű, tekercsrugók, gáztöltésű lengéscsillapítók.
Kormányzás
Típus MDPS, elektromos rásegítésű fogasléces szervokormány
Áttételezés 15.9:1, 2.96 fordulat a végpontok között
Fordulási sugár 10.58 m
Fékek
Rásegítés 11 col átmérőjű fékrásegítő (balkormányos kivitelek)
Tandem rendszerű 8 és 9 col átmérőjű fékrásegítők (jobbkormányos kivitelek)
Elöl 300 x 28 mm hűtött tárcsák
Hátul 262 x 10 mm (2WD) / 284 x 10 mm (AWD) tömör tárcsák
Parkolófék Kézzel működtethető
ABS négycsatornás blokkolásgátló elektronikus fékerőelosztóval (EBD)
BAS Fékasszisztens
DBC Lejtmenetvezérlő, maximum 8 km/h sebességet enged lejtőn lefelé
Kerekek és Gumik
Alap Könnyűfém 16 x 6.5 215/70 R16 gumikkal
Extra Könnyűfém 17 x 6.5 225/60 R17 gumikkal
Könnyűfém 18 x 6.5 235/55 R18 gumikkal
Pót (alapkivitel) Defektjavító készlet
Pót (extra) Teljes éretékű könnyűfém keréktárcsa
Méretek
Külső (mm)
Hosszúság 4440 Szélesség* 1855
Magasság** 1635 Tengelytáv 2640
Nyomtáv elöl 1614 Nyomtáv hátul 1615
Elős túlnyúlás 890 Hátsó túlnyúlás 910
Hasmagasság 172
*külső visszapillantó tükrök nélkül / **Tetőcsomagtartó keret nélkül
Belső tér (mm) Elöl Hátul
Fejtér 992 977
Lábtér 1051 963
Válltér 1440 1400
Szélsség a csípőnél 1364 1246
Térfogatok (minden modell)
Üzemanyag-tartály 55 liter
Csomagtartó (VDA) 564 liter (hátsó ülések mögött)
1353 liter (első ülésekig, hátsó ülések ledöntésével)
Terepjáró képességek
Első terepszög 22.7 fok Hátsó terepszög 28.2 fok
Rámpaszög 17.7 fok Oldaldőlési szög 45.0 fok
Hegymászó képesség 44.19 fok
Tömegek (kg)
2.0D Kézi/Aut 2.0B Kézi/Aut
Öasszkerékhajtás
Üres tömeg (minimum) 1525 / 1601 1450 / 1469
Megengedett össztömeg 2140 / 2140 2030 / 2030
Vontatható tömeg (maximum) kg* 2000 / 1600 2000 / 1600
Elsőkerékhajtás
Üres tömeg (minimum) 1458 / ---- 1380 / 1397
Megengedett össztömeg 2090 / ---- 1980 / 1980
Vontatható tömeg (maximum) kg* 2000 / 1600 2000 / 1600
Menettulajdonságok
2.0D Kézi/Aut 2.0B Kézi/Aut
Összkerékhajtás
Végsebesség (km/h) 181 / 180 182 / 180
Gyorsulás 0-ról100 km/órára (s) 11.3 / 12.1 10.7 / 11.2
Elsőkerékhajtás
Végsebesség (km/óra) 182 / 182 184 / 182
Gyorsulás 0-ról100 km/órára (s) 10.8 / 11.9 10.4 / 10.6
Üzemanyag-fogyasztás (liter/100 km)**
2.0D Kézi/Aut 2.0B Kézi/Aut
Összkerékhajtás
Vegyes üzemben 5.7 / ---- 7.6 / 8.2
CO2 g/km 149 / ---- 181 / 195
Elsőkerékhajtás
Vegyes üzemben 5.5 / ---- 7.5 / 7.9
CO2 g/km 147 / ---- 177 / 187
*Fékezett utánfutó
**Az üzemanyag-fogysztás és CO2 kibocsátás nem végleges étékek






